SZTE Digitális jövő

kreativ_dimenziok_trening

Elindult a Kreatív Dimenziók tréning!

Elindult a Kreatív Dimenziók tréning!

2024. február 28.
1 perc

Az Informatikai és Szolgáltatási Igazgatóság Digitális Nagyköveti Programja (DNP) és az SZTE+ együttműködése révén a hallgatók számára is elérhetővé vált a Kreatív Dimenziók tréning.


A DNP tavaszi programsorozatának részeként február 20-án megrendezésre került a Kreatív Dimenziók tréning első alkalma, amely során az érdeklődők a Blender nevű ingyenes, nyílt forrású 3D-s modellező és animációs szoftverrel ismerkedhettek meg. Az előkészületek után az oktatás az alapoktól indult, a résztvevők egy interaktív kijelzőn keresztül végigkövethették az elhangzott instrukciókat, miközben saját eszközeiken próbálhatták ki az egyes lépéseket.

kreativ_dimenziok_trening2

A tréning célja, hogy a hallgatók betekintést nyerhessenek a 3D-s modellezés világába és átfogó képet kaphassanak arról, hogy hogyan működik a Blender program. A program használata azok számára hasznos, akiket érdekel a 3D nyomtatás és szívesen megpróbálkoznának vizuális effektek alkotásával, illetve könnyen formálhatóak vele objektumok, tehát a karaktertervezésben nagy segítséget nyújt a program.

A tréning második alkalma 2024. február 27-én lesz, ahol a hallgatók jobban elmerülnek a program sajátosságaiban, egyes modellezési technikákban és rögtön átültethetik a gyakorlatba az elsajátított tudást.

kreativ_dimenziok_trening3

A tavaszi félévben összesen három alkalommal tartjuk meg ugyanazzal a tartalommal a tréninget. A márciusi és áprilisi alkalmakra ugyan már beteltek a férőhelyek, azonban további izgalmas programokkal is készülünk.

Egyéb tartalmakért kövesd Instagram platformunkat!